Adott egy fóti Képviselő Testület (KT), mégpedig 11 taggal. A képviselők különböző nézetekkel, mentalitással, párthovatartozással, szociális érzékenységgel, kommunikációs stílussal, empátiával, habitussal (és még hosszan sorolhatnám) rendelkeznek.
Ezzel nincs is semmi baj, hiszen nem vagyunk, nem is lehetünk egyformák.
Volt már arra példa, hogy a Testületi üléseken a KT tagjai egy-egy előterjesztést ellenszavazat nélkül fogadtak el. Egyet tudtak érteni olyan kérdésekben, melyekben nem volt – talán nem is igazán lehetett – vita. Ezeknél az előterjesztéseknél ugyanis senkinek sem volt olyan, mindenki előtt vállalható indoka, melynek köszönhetően ne szavazott volna igennel az adott témakörben. Ezekben az esetekben nem akart senki „fekete pontot szerezni” és magyarázkodni a fóti lakosoknak, hogy az adott javaslatot mi a francért nem fogadta el.
Hülyének lenni mindenkinek jogában áll, persze ez nem kötelező.
Ugyanakkor voltak és vannak olyan előterjesztések is, melyek megosztották, illetve megosztják a képviselőket. Néhányan csak azért szavaznak egy-egy előterjesztés ellen, mert azt – esetleg – egy másik párt képviselője tűzte zászlójára. Vagy azért szavazzák le, mert az illető nekik nem szimpatikus. Vagy, mert a frakcióvezetőjük (akármi is az elnevezése a „Főnöknek”) ezt „parancsolta”. Mindegy, hogy jó-e a városnak, az itt élőknek, csakis a „frakciófegyelem” számít.
Féltékenység? Ellehetetlenítési kísérlet? Rosszindulat? Ostobaság? Hatalmi vágy? Visszaélés a pozícióval? Az okok között lehet válogatni, de a végeredmény szempontjából ez egyáltalán nem fontos.
Csak az számít, ami a Testületi ülések jegyzőkönyveibe kerül, mint szavazási eredmény.
Vonjuk meg a mindenkori polgármester jog- és hatásköreit! Menni fog? Persze, hiszen nem kell hozzá más, csak hat szavazat. Szüntessük meg a város vezetőjének számonkérési lehetőségét a főépítészi feladatokat illetően! Megoldható? Naná, mindössze hat „IGEN” kell hozzá és máris ki lehet tolni azokat a határidőket, melyek előfeltételei lennének jónéhány városi produktum megvalósulásának.
Vagy itt van a legutolsó megnyilvánulás: megpróbálják eltávolítani a polgármester stratégiai kommunikációs tanácsadóját (egyik segítőjét), akár úgy is, hogy a jogvégzett előterjesztő (dr. Vargha Nóra) anyagát három jogszakértő is – egymástól függetlenül – minimum aggályosnak találta, felhívva a képviselők figyelmét arra, hogy megszavazása esetén komoly kár is érheti a várost, mert ebben a formájában a szerződés egyoldalú megszüntetése egyértelműen jogellenes!
Kérdés: annak van igaza, aki egyedüliként képvisel egy álláspontot, vagy azoknak a jogszakértőknek, akik ugyanarra a következtetésre jutottak és állásfoglalásuk szerint a dr. Vargha Nóra-féle érvelés több sebből is vérzik. (Kicsit olyan ez, mint amikor az autót vezető személy azt hallja a rádión, hogy „Vigyázzanak, mert egy őrült menetiránnyal szemben halad az autópályán!” Mire a sofőr: „Egy? Hát mindenki szemben jön!”)
Ja, egyébként a tanácsadó által javasolt kommunikációs anyagot, melyből előterjesztés is készült a „leghangosabb” képviselők – amikor lehetett volna – nem szavazták meg, így nincs is lehetőség annak megvalósítására. Ez olyan, mintha azt mondanánk egy festőművésznek, hogy készítsen nekünk egy szép tájképet, mert azt ki akarjuk rakni a nappalink falára. A díját kifizetjük, az alkotás el is készül, de megtekintése után kihajítjuk az ablakon és utána minden szomszédunknak elmondjuk, hogy micsoda lehetetlen alak ez a képzőművész, mert a pénzünkért az égvilágon semmit sem kaptunk!
Érdekes érvelés, sajátságos logika.
Ezekre még legyinthetnénk is (na, ez az, ami nekem nem megy!), de ennél jóval fajsúlyosabb témák is vannak, melyeknél már megfogalmazódhatnak korrekt válaszra váró kérdések.
Nekem magától értetődő, hogy ha tudomásomra jut egy-egy olyan információ, melynek tartalma alapján közpénzeket érintő visszaélésekre derül(het) fény, akkor megteszem a szükséges lépéseket. Mit is jelent ez valójában? Vizsgálatot kérek, melynek eredménye alapján egyértelműen kiderül(het), hogy igazak-e a megfogalmazott vádak. Ha nem én kérem a hallottak ellenőrzését, hanem egy másik képviselő társam, akkor támogatom a javaslatot, mert én is szeretnék tisztán látni és még a látszatát is elkerülni annak, hogy valamit megpróbálok eltussolni. Lehet, hogy csak egy rosszindulatú pletyka kelt szárnyra, de akkor is tisztázni kell, mert azokra, akik szerint minden rendben van és nincs szükség az információk megvizsgálására, könnyen rávetül(het) a gyanú árnyéka.
Én nem szeretnék közéjük tartozni, ezért támogatom az összes olyan vizsgálatot, amely a fóti közpénzek – esetleges – nem szabályszerű felhasználását helyezi górcső alá.
Miért mondja azt néhány helyi képviselő, hogy semmi szükség a Fóti Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. átfogó vizsgálatára? Már nem is egyszer eljutottak hozzám olyan pletykák (feltételezések, nem leellenőrzött információk), melyek tisztázása nem tűr halasztást, hiszen komoly aggályokat vet fel.
Elképzelhető, hogy ez a Városüzemeltetési kft. egyfajta „kifizető hely”? Egészen biztos, hogy korrekt minden elszámolás, amelyet a kft. illetékese eljuttat a Bizottság(ok), vagy a Testület tagjai elé? Tényleg kizárt dolog, hogy néhány esetben jelentős túlszámlázások lennének? Biztos, hogy minden egyes forinttal el tudnak számolni és rendben is van az összes számla? Egyértelműen bizonyítható, hogy „semmi sem büdös”, amit ott megvizsgálnánk? Kérdések, melyek választ várnak.
Pedig a válasz piszok egyszerű. A kft.-t át kell vizsgálni és amennyiben volt/van szabálytalanság, azt fel kell tárni, a felelősöket pedig meg kell nevezni! Nagyon remélem, hogy az ellenőrzés során semmi olyanra nem derül majd fény, ami szabályellenes, illetve – akár – büntetőeljárás megindítására adhat okot.
Mindezek után, miért nem magától értetődő, hogy ezt – hozzám hasonlóan – ugyanígy gondolják a képviselők? Miért ellenezték (tartották feleslegesnek) képviselő társaim a pletykák egyértelmű megcáfolását és az átfogó ellenőrzés lefolytatását? Miért vállalják fel, hogy rájuk is vetülhet a gyanú árnyéka? Csak én gondolom, hogy ebben az esetben jogosan feltételezhetik róluk a fótiak, hogy félnivalójuk van?
Csak az féljen, akinek vaj van a füle mögött!
A megoldás tehát valóban egyszerű, csak lehetővé kell tenni egy átfogó ellenőrzést, így tisztázódhat mindenki, aki ebben az ügyben érintett lehet. Bartos Sándor, Merkwart Krisztián, Koncz János és Takács István képviselő társaim már jelezték, hogy szeretnének tisztán látni és egyet is értenek a vizsgálat lefolytatásával! A többiek mikor csatlakoznak hozzánk?
Amíg ezt nem teszik meg, ne csodálkozzanak azon, hogy a fótiak megkérdőjelezik majd tisztességüket, becsületességüket és megbízhatóságukat! Hiszen nem lehet félnivalója azoknak, akik a szabályokat betartva, a törvényesség keretei között végzik munkájukat.
Meggyőződésem, hogy csakis azon az ösvényen haladhatunk, ami mindenki által jól látható, nem pedig az árnyékos, elbújásra, sunnyogásra alkalmas úton.
Mert én így gondolom. Hajrá Fót!