Elég egy apró szikra és felcsaptak a lángok…
Szomorú, de mégis várható volt: a Notre Dame részleges pusztulásával kapcsolatos híradások olyan lavinát indítottak el, amelyek ismét megosztották a magyar társadalmat. Ezrével születtek cikkek és hozzászólások, ki-ki saját vérmérséklete (és stílusa) alapján osztotta meg észrevételeit a témával kapcsolatosan.
Kicsit figyelmesebben olvasva a közösségi oldalakon megjelenő különböző véleményeket megdöbbenve tapasztalhattuk, hogy egy sajnálatos párizsi eseménynek köszönhetően milyen indulatok és érzelmek szabadultak fel. Megint bizonyosságot nyert, hogy mennyire mások vagyunk, mennyire nem egyformán látunk és értelmezünk bizonyos dolgokat!
Egy apró szikra nem csak a 850 éves székesegyházat lobbantotta lángra, hanem a fóti lakosság egy részénél is tüzet fogott, amikor megosztásra került az Emberi Erőforrás Bizottságon hozott javaslat, ami szerint – csatlakozva jó néhány hazai településhez – Fót Városa 1 millió forintot ajánlana fel kármentesítésre. Az összeg tényleg jelképes, valóban csak egy csepp a tengerben a már felajánlott euro százmilliókhoz képest.
Ugyanakkor ez ennél sokkal többet jelent, mert ez már nem csak egy többszáz esztendős épületről szól! Ez már rólunk szól, mindazokról, akik képesek vagyunk az összefogásra, félretéve saját frusztráltságunkat, kicsinyességünket, irigységünket és rosszindulatunkat.
Már ha erre valóban képesek leszünk!
Mert miénk a felelősség, hogy gyerekeink milyen szellemben nevelkednek fel! Megtartják-e azokat a gyökereiket, amelyek egy keresztény értékrendű talajban eredtek? Függetlenül attól, hogy mi magunk melyik felekezetnek vagyunk tagjai, járunk-e rendszeresen templomba, ateisták vagyunk, vagy Isten létét egy gyönyörű fában, a felhők végtelenségében és/vagy saját gyerekeinkben tapasztaltuk meg.
Párizsban nem csak egy emberek által létrehozott épület teteje lett a lángok martaléka, ennél sokkal több történt. El kell gondolkoznunk, még ezer és ezer kilométerre is a tűzesettől, hogy van-e akkora ereje az összetartozásnak, a segíteni akarásnak és a keresztény értékrendnek, hogy újra össze tudjunk kapaszkodni!? Vagy azoknak lesz igaza, akik azt mondják, hogy „az emberiség megérett a pusztulásra”?
Hiszem, hogy nem így van!
Remélem, hogy az üszkös gerendák látványa – talán – még azokat is elgondolkoztatja majd, akik nem látnak többet, csak egy leégett francia épületet. Mert ők ezt akarják látni.
Nekik is segítenünk kell megérteni azt, hogy ennél most sokkal több történt. Leomlott valami, de újra építhető. Meggyengült valami, de újra megerősíthető. Szétesett valami, de újra összekovácsolható.
Csak így érdemes a jövőbe tekintenünk!
Mert én így gondolom! Hajrá Fót!